archívum
LESS - élménybeszámolók
2022. augusztus 09.
"Május vége felé abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy egy bő hetet tölthettem el hozzám hasonló fiatal felnőttek társaságában Szicília északi parti hegyvidékén Serra Guarneriben. A projekt alatt a természetközeliségen volt a hangsúly, azokra a kérdésekre kerestük a válaszokat, hogy milyen módon tudunk a természettel szimbiózisban együttélni a mai rohanó világban, hogyan hozhatjuk magunkhoz közelebb a természetet a hétköznapokban. Sokat gondolkodtunk különböző modellek mentén a mai világunkról, ezek mellett pedig fokozatosan egy nagyon összetartó, őszinte, szeretettel teli társaság alakult ki. Talán nekem ez volt az egyik legfontosabb ez alatt a 9 nap alatt. Olyan barátságok, mély kötődések alakultak ki emberekkel, amely normál hétköznapi működés alatt néha évek alatt sem sikerül. Csodálatos érzés volt látni azt, hogy ennyi, a másikra és a világra nyitott ember tudott összegyűlni ebben a varázslatos néha már mesebeli környezetben. Habár tisztában vagyok vele, hogy az emberek nagy részével talán soha
nem látjuk egymást viszont, nagyon boldog pillanatokat és érzéseket hozok magammal mindenkiről ebből az egy hétből. Talán kiemelném a két vendéglátónkat Franca-t, és Giuseppe-t, akik amellett, hogy folyamatosan a rendelkezésünkre álltak és segítettek minket, egy olyan csodálatos keretet adtak ennek az egész projektnek egy gyönyörű helyen, ami teljesen elvarázsolt. Még ottani kinttartózkodásom alatt eldöntöttem, hogy egyszer visszatérek ide önkéntesként. A másik fontos gondolat amit elhoztam magammal, az a környezethez való visszatalálásunk fontossága. Nagyvárosban nőttem fel, így a vidéki, természetközeli lét mindig távolabb állt tőlem. Ám most az elmúlt két intenzív városközpontú évem után olyan volt ide megérkeznem, mint egy hosszú hegymászás után megpihenni a csúcson. Hihetetlen nyugalmat éreztem 2-3 nap után, és rájöttem, mennyire fontos lenne nekünk, városban élőknek is minnél többet kiszakadnunk, és megtalálnunk azokat a természetes területeket, ahol meg tudjuk lassítani az egyébként őrülten pörgő és rohanó 21. századi életünket. Hálás vagyok a lehetőségért, és bízom benne, hogy még sok ember megtapasztalhatja majd azt a sok nyugalmat és szeretetet, amit én kaptam ebben az egy hétben." Papp Máté
"Azzal, hogy részt vettem a Less nevezetű programon kicsit ki kellett lépnem a komfortzónámból, de visszatekintve egy nagyon jó döntés volt, hogy végül jelentkeztem rá. Nem csupán a fenntartható életmóddal kapcsolatos technikákat és módszereket sajátíthattunk el, hanem egymás tapasztalataiból táplálkozva és a saját gondolatainkat megosztva inspirációkat, új ötleteket alkothattunk. Számomra csodálatos volt megtapasztalni azt, hogy egy egymásnak idegen, közel 30 fős közösség mennyire együtt tud működni és nyitottan kommunikálni. Serra Guarneriben nem csak azokkal a szavakkal fogadtak minket hogy innentől kezdve nem vendégek, hanem lakók, a "család" részei vagyunk, hanem valóban így is éreztük magunkat." Svantek Boglárka
"Több, mint egy hetet töltöttünk Szicíliában a LESS projekt keretén belül, s egy életre szóló élménnyel gazdagodtunk. Sok-sok olyan pillanat, amikor csak annyit éreztem, hogy ,,ez így most milyen jó”. Gyönyörű helyen voltunk elszállásolva, az erdő közepén, távol mindentől, ismeretlen, külföldi emberekkel, akik idővel a barátainkká váltak. Igazi, nekem való dolgokkal töltöttük a időt. Úgymint mezitlábaskodás , kirándulás, végeláthatatlan táncok, éneklések, naplemente nézések, elképesztő olasz étkezések, kertészkedés, hajnalban úszás a jéghideg tengerben, festés, strandolás, mértéktelen bohóckodás, városnézés, tábortüzezés, s minden, mi jó.
A mókázás mellett rengeteget tanultunk arról, mennyire fontos kapcsolódni a természettel, hogy milyen közösségben élni, hogyan tudjuk segíteni, formálni egymást. És ahhoz, hogy mindez működhessen, első lépésként magunkkal kell egy egészséges, kellemes viszonyt kialakítani. Szóval Kriszti, köszi, hogy ilyen vagy, a szeleburdiságoddal, ziziségeddel együtt. Hogy ilyen értékes emberek fordulnak meg körülötted, hogy megfogod a lehetőségeket, hogy megéled ezeket a pillanatokat, s hogy vannak olyan barátaid, akik veled együtt ugranak az ismeretlenbe. A szív, az csordultig van! Na de, mint tudjuk: enough is enough." Vargyas Krisztina
"Egy nagyon élménydús, izgalmas hetet töltöttünk el Szicíliában, Serra Guarneriben. A természet megismerése mellett egy igazi kis közösséggé alakultunk. A kötött programok mellett a laza esték adták meg az igazi international érzését a hétnek. Hihetetlen érzés volt Európa minden tájáról új emberekkel találkozni, barátságokat kötni, együtt tanulni, nevetni, jól érezni magunkat. A legfontosabb dolog amit tanultunk, az a közösség szerepe a mindennapokban, a minket körülvevő problémák megoldásában. Rengeteg hasznos tudást sajátíthattunk el ebben a témakörben, ami külön jó, hiszen a közösségszervezés tanulmányaimhoz is tudom kapcsolni őket." Buka Lídia