rólunk

Profilantrop Egyesület

Profilantrop Egyesület

2006-ban létrejött szervezetünk fő célja az emberi közösségek és kultúrák egészséges együttélésének segítése a társadalomtudomány eszközeivel. Az egyesület fontos programja, hogy tagjainak antropológiai, s az emberről mint a kultúra, a közösség alkotójáról való tudását a társadalom szolgálatába állítsa. A kialakuló együttműködések során igyekszünk a célcsoportjainkkal közösen megvilágítani a valódi szükségleteket, segítünk megkeresni a célok eléréséhez vezető utat és egyben megtalálni a megvalósításhoz elengedhetetlen motiváció elemeit az adott társadalmi helyzetben.

Hangsúlyozzuk a személyes és közösségi felelősségvállalás fontosságát, ezzel összhangban végezzük munkánkat. Legyen szó a fiatalok mobilitási programjairól, projekt-generálásról vagy a vidéki élet perspektíváit feldolgozó fesztiválprogramokról, az együttműködéseket a tolerancián, egymás kölcsönös tiszteletén alapuló párbeszéd jellemzi.

Hiszünk abban, hogy egy kultúra úgy őrizheti meg értékeit és teremtődhet újra a legeredményesebben, ha egy másik kultúrával való találkozás által tapasztalja meg önmagát.

Szeretnénk, ha a jövő embere számára biztosítva lennének a szabad személyes kiteljesedés feltételei, élete szociális, kulturális és gazdasági biztonságban telne, nemzeti, etnikai, vallási, nemi hovatartozása miatt semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érné, saját életének legjobb belátása szerinti alakítására nemcsak eszközei és információi, hanem motivációja is lenne. Szeretnénk, ha olyan közösségekben élne, ahol a személyes és közösségi felelősségvállalás jellemző, az egyes kultúrák, szubkultúrák és egyének tolerancián, egymás kölcsönös tiszteletén és kulturális relativizmuson alapuló kiegyensúlyozott, békés, harmonikus viszonyban élnének egymással, illetve a közvetlen és globális környezettel.

 

Levelezési cím
1063 Budapest, Szív u. 28. fszt. 8.

Székhely
1065 Budapest, Podmaniczky u. 18. V. em. 1.

Telefon
+36 30 641 86 73
+36 30 642 06 98

E-mail
profilantrop@gmail.com

Adószám
18125191-1-42

Statisztikai számjel
18125191949952901

 

Támogatóink

erasmus

  • Zsuzsa Mester

    kulturális antropológus

    Megalakulásunk óta önkéntesként dolgoztam egyesületünknél, két éve az egyesület elnöke vagyok és 2013-tól az egyesület alkalmazottja. Sokat dolgoztam önkéntesként itthon és külföldön, leginkább fiatalokkal, az őket érintő problémák megoldásán. Hiszek abban, hogy két ember között a legrövidebb út a humor, fiatalokkal dolgozva gyakran megtapasztaltam a pozitív légkör teremtő erejét, a kreatív energiák áramlását. Fontosnak tartom, hogy a különböző generációk megtalálják a közös hangot, kommunikáljanak egymással és együtt, egymástól tanulva keressék a társadalom egészséges működéséhez vezető utakat. Jelenleg az ifjúsági projektjeinket koordinálom, a Kisközösségek Átalakulásban projektben dolgozom közösségi mentorként, pályázatokat írok.

    Érdekel a fényképezés, a filmkészítés és az irodalom. (Talán ez a kisfilm jó példa minderre: Lámpa a nulla körül)

  • Attila Mester

    kulturális antropológus

    10 éves tapasztalattal rendelkezem a civil szférában, főként szociális, kulturális, közösségi, digitális, fenntarthatósági projektekben dolgoztam. Fő érdeklődési területem a társadalmi és környezeti szempontok integrált megközelítése. Hiszek abban és megtapasztaltam, hogy a társadalmi problémák elszenvedői sokszor nagyfokú kihasználatlan potenciállal, kreativitással, tapasztalattal rendelkeznek, ami nélkül nem lehet hatékony, fenntartható megoldásokat találni a problémákra. Munkám során azokat a helyzeteket részesítem előnyben, amikor a problémákban közvetlenül érintettekkel közösen dolgozunk a megoldásokon, mellérendelő viszonyok közt, egymás tapasztalatait, értékeit, hozzájárulását kölcsönösen értékelve és figyelembe véve. Jelenleg a Közép-Európai Egyetem (CEU) Master of Public Administration szakos hallgatója vagyok.

    Profilantrop Egyesületben az első időszakban önkéntesként dolgoztam, 2013-tól állok alkalmazásban. A fő tevékenységeim: pályázatírás, projekt-tervezés és koordinálás, networking, képzések tartása, kapcsolattartás a Magyar Szegénységllenes Hálózattal, illetve a Kisközösségek Átalakulásban projektben koordinátorként és közösségi mentorként dolgozom.

  • Orsolya Tánczos

    nyelvész

    A Profilantrop Egyesület alapítótagja vagyok. Az egyesületi tevékenységeket az egyesület megalakulása óta önkéntes munkában végzem. Főként gazdasági ügyekkel foglalkozom, legyen szó az egyesület  általános tevékenységéhez kapcsolódó pénzügyekről vagy éppen egyes projektjeihez kapcsolódó elszámolásokról, stb. Természetesen szívesen veszek részt az egyesület projektjeinek konkrét megvalósításában is szervezéssel, kapcsolattartással, rendezvények lebonyolításával.

    Érdekelnek a nyelvek, az emberek, a környezet, a környezetvédelem, az állatvédelem, a szegénységellenesség, a rendszergondolkodás, a főzés, a kirándulás, etc…

  • Júlia Vörös

    kulturális antropológus

    Inspirál minden tevékenység, amiben egyensúlyban lehet a közösségi és az egyéni alkotóerő, ami azt segíti, hogy teljes életet éljünk, közvetlen kapcsolatban a természettel és egymással.

    A Profilantrop Egyesület antropológus alapító tagja vagyok, jelenleg társadalmi vállalkozásunk, a Filantrópia Adománybolt boltvezetőjeként veszek részt a szervezet életében. Ez a munka egyszerre hoz magával szociális, közösségszervezői, kereskedelmi és öko-design feladatokat. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy egy ennyire összetett feladatkörben szolgálhatom a helyi társadalmat és járulhatok hozzá vidéki partnerközösségeink életkörülményeinek javításához.

    Korábban városi közösségfejlesztő projektet vezettem Miskolcon az Észak-Keleti Átjáró Egyesület csapatában – akikkel megelőzően a Kerek-Perec című, szintén városi revitalizációt és deszegregációt célzó projektben működtem együtt mint kutató és közösségfejlesztő a Profilantrop és az Anthropolis Egyesület több tagjával egyetemben.

    Az életemben fontos szál a kreatív papírtermékek tervezése is – jelenleg a budapesti Két Egér Könyvesbolt kötelékében.

  • Ágnes Nagy

    2016. március végétől állandó önkéntesünk, aki adminisztratív, gépelési, egyéb szövegszerkesztési és prezentációs feladatokban segít nekünk, heti rendszerességgel.

    Eddigi utam:

    Az általános iskolát a Tolnai Lajos Utcai és a Bárczy Gusztáv Gyakorlóiskolában végeztem.

    Az Újbudai Speciális Szakiskolában Házvezető szakmát 2008-ban, és Irodai asszisztens szakmát 2011-ben végeztem, és irodai, szövegszerkesztési munkával szeretnék foglalkozni.

    A Nem Adom Fel Alapítványnál tapasztalati szakértőként dolgoztam, ahol érzékenyítő tréningeket vezettem.

    Hobbijaim:

    Zenehallgatás, olvasás, keresztrejtvényfejtés, rajzolás. Szeretek enkausztika technikával képeket készíteni.

    Segítek a szüleimnek a vásárlásban, a testvéremmel Pilates tornára járok, verseket írni is szoktam.