projektjeink

Filantrópia Adománybolt

A Filantrópia Adománybolt 2015. októberében nyílt meg Budapesten a Profilantrop Egyesület társadalmi vállalkozásaként.

Filantrópia egy sziget, ahol kiköthetnek a feleslegessé vált tárgyak, hogy másokat szolgáljanak tovább.

Filantrópia az a közösségi tér, ahol partra szállhat adományozó és vásárló, hogy ott mind megtalálják egymást.

Feldolgozzuk a felénk áramló javakat: valamiből azonnal, valamiből kisebb átalakítás után lesz újra termék, és van olyan is, amely értékes alapanyagát jelenti majd az egyesület öko-szociális projektjeinek.

Ezek a projektek mélyszegénységben élő családok háztartásainak energetikai fejlesztését és egyúttal a helyi közösségek megerősödését, képzését szolgálják szerte az országban.

Ha adományozol, támogatást nyújtasz mindazoknak, akik a piaci árnál alacsonyabban tudnak csak hozzájutni a hétköznapi tárgyakhoz.

Ha vásárolsz, nem csak magadon, de tőled távol élő családokon is segítesz. A szerepek persze cserélődnek, keverednek – ettől szép a kikötői élet.

Mindeközben a hulladék mennyisége csökken, a kályhák melege nő.
A keletkező társadalmi tőke mindannyiunk gazdasági önfenntartását segíti.

Filantrópia fogad jó állapotú

> ruhaneműt és kiegészítőket
> könyvet, képeslapot,
> háztartási és
> elektronikai eszközt,
> játékot,
> műalkotást és dísztárgyat.

Társadalomkutatói érdeklődésünkből fakadóan gyűjtünk továbbá mindenféle személyes történetet tárgyakról és emberekről.

Állandó újrahasznosító alkotóműhelyet működtetünk Hajóláda Műhely néven. Kövessétek a Facebookon!

 

Címünk
1062 Budapest, Aradi utca 43.
(a Szív utca sarkánál)

Nyitvatartás
hétfőkedd, csütörtökpéntek: 12.0018.00
szerda: 11
18.30

Web
https://www.facebook.com/filantropiabolt/
http://filantropiabolt.blogspot.hu/

Telefon
+36 1 287 6765

A Filantrópia csapata
Mester Zsuzsa - elnök, közösségszervező projektek, ifjúsági-, önkéntes projektek
Vörös Júlia - üzletvezető, közösségfejlesztő projektek
Szőke Tamara - programszervező, műhelyvezető, eladó
EVS önkéntesek, az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával.